Debreceni bowling a vidám társaságok színtere

Debrecen bowling

Míg egyes országokban megőrülnek egyik sportágért, addig a másikban nem igazán tulajdonítanak neki nagy jelentőséget. Ez azzal magyarázható, hogy vannak úgynevezett nemzeti sportnak számító játékok. Debrecen bowling központjai vonzzák az itt lakókat, de nem olyan nagy számban, mint például az amerikai városok bármelyikében.

Míg ott rajonganak érte és komolyan vett sportágnak számít, addig nálunk inkább csak szórakozás jellege van ennek a játéknak. Az emberek munka után vagy hétvégén beülnek egy-két körre és kellemesen töltik az idejüket, családjuk vagy barátaik társaságában.

Megfigyelhető azonban, hogy nyugati mintára, Debrecen bowling klubjait is egyre többször bérlik ki szülinapok, legénybúcsúk, vagy egyéb alkalmak megünneplésére. Előfordul, hogy cégek is igénybe veszik a Debrecen bowling csapatépítő játékát, mert a tapasztalat azt mutatja, hogy a munka is jobban megy, ha a dolgozók remekül kijönnek egymással. Látható, hogy az Amerikából indult játék egyre nagyobb népszerűségnek örvend a magyar emberek körében is.

Print Friendly