Kinek tetszett Szabó Dávid?


X faktor

Ha valaki látta ezt a produkciót is, akkor tudja, hogy ennek a fiúnak nagy rajongója lett az egyik mentor, akinek nagyon tetszett a mostani előadása is. Szabó Dávid a nők kedvence lett, hiszen biztosan nagyon sok női rajongó tetszését elnyerte a fiú. A műsor részeként a háttér táncosok lerántották a fiú pólóját, így láthattuk azt is, hogy a fiú igazán izmos, és kidolgozott felsőtesttel rendelkezik. Ezért is merjük azt állítani, hogy tényleg elnyerte a nők tetszését ez az előadó is. Kétségtelen tény, hogy a fiú igazán jó előadókészséggel rendelkezik, hiszen ezen a héten is kiváló produkciót nyújtott. Minden versenyző esetében fontos az, hogy tudjon mozogni is a színpadon, hiszen csak így lehet jó produkciót nyújtani. Mivel a fiú is együtt táncolt a háttértáncosokkal, és jó koreográfiát valósított meg, így a zsűri tetszését is elnyerte az előadás, azonban egy-két zsűritag azt mondta, hogy nem a fiú stílusa volt ez a dal. A fiú elmondásából kiderült az is, hogy ő jól érezte magát a színpadon, és sikerült megvalósítania azt, amit szeretett is volna.

Print Friendly, PDF & Email