Jól nyitott az Argo 2

 

Megjelent Árpa Attila immár kultikusnak számító filmjének, az Argonak a folytatása, vagyis az Argo 2, amire nagyon vártak már a fanatikusok. A moziba kerülés első hétvégéje előtt több kérdés is felmerült a nézettséggel kapcsolatban, például az, hogy rákattannak-e az Argo 2-re azok, akik nem fanatikus rajongók, ahogyan az is, hogy a fanatikusok hajlandóak-e a zsebükbe nyúlni és ellátogatni a moziba. A nézettségi adatok alapján, a válaszok pozitívak, hiszen a nyitóhétvégén 40 287 ember váltott jegyet az Argo 2-re, ami kifejezetten jónak mondható, a magyar viszonyokat figyelembe véve.

Olvasd tovább

Milyen filmek lesznek a moziban? – 3. rész

 

A Káin gyermekei filmmel megrendítő területre eveznek a magyar filmesek, hiszen az 1985-ös Bebukottak című dokumentumfilmben bemutatott gyermek, kamasz és fiatal felnőtt gyilkosok jelenlegi életét, helyzetét próbálják a nézők elé tárni. Nehéz helyzetben voltak, ahogyan mi is akkor, amikor elmegyünk a moziba megnézni ezt a filmet, hiszen rengeteg érzés, gondolat kavarodik fel ilyenkor az emberekben. A rendező és producer szerint, a filmben lévő interjúk alapján, az emberi lét alapjaihoz lehet eljutni, tehát érdemes adni neki egy esélyt.

Olvasd tovább

Milyen filmek lesznek a moziban? – 2. Rész

 

A Liza, a rókatündér egy magyar film, aminek hosszú idő után újra lehet szorítani ezen a területen. Sajnos ritkán láthatunk olyan honi alkotásokat a moziban, ami tömegeket mozgat meg, de ez újra olyan lehet. A szakértők rajonganak érte, a retrós fantáziahangulat mellett pedig számos meglepetésben lehet része mindazoknak, akik ellátogatnak rá. Clint Eastwood rengeteg amerikai szívét fogta meg az Amerikai mesterlövész (American Sniper) című filmmel, ami azonban rendkívül megosztó. Van, aki propagandaalkotásnak tartja, ami egy gyilkost dicsőít, mások megrendítő portrénak tartják, megint mások középszerű háborús drámának könyvelik el.

 …

Olvasd tovább

Milyen filmek lesznek a moziban? – 1. Rész

 

A mozi még mindig rendkívül népszerű, annak ellenére, hogy ma már sokkal kevesebben járnak erre a helyre az internet és a modern technológiák világában. Ez egy olyan hely, ahol valóban megfelelő körülmények között lehet egy érdekes filmet megtekinteni, kiváló látvány- és hanghatásokkal, ezzel nem tudják felvenni a versenyt az otthoni képernyők. Természetesen egy jó kikapcsolódási lehetőséget is jelent, hiszen nem árt néha kimozdulni a mindennapok szürkeségéből. Jelenleg válogatni lehet a nemrég Oscar-díjat nyert filmek közül, vannak kiváló új magyar darabok, de érdemes megismerni a lista többi tagját is.

Olvasd tovább

Hokum.hu – a legújabb filmek

Az egyik legrosszabb kritikát kapó filmek közé tartozik az Apollo 18 tudjuk meg a Hokum.hu – filmek sorait olvasva, amelyet mind a történet alakulásával, mind a színészek alakításával negatívan illettek a kritikusok. Szerintük a történet rossz, és nem is ajánlják senkinek, hogy megnézze a filmet, csak talán a keserű embereknek. Élesen kritizálják a sminkesek munkáját is, hiszen néhány jelenetnél világosan látszik, hogy mesterségesen kreált sebek jelennek meg a szereplők testén, ami manapság elfogadhatatlan. …

Olvasd tovább

Förtelmes főnökök letöltés ingyen

Láttad már a Förtelmes főnökök című filmet? Ha még nem, akkor itt az ideje, hogy megnézd! Találd meg nálunk a Förtelmes főnökök letöltést és máris kezdődhet a szórakozás! A három különböző tulajdonságú főnökön nagyon jókat fogsz nevetni, ezt garantáljuk! Ha moziban nem sikerült megnézni, akkor mindenképp töltsd le és nézd meg!

http://www.onc.hu/fortelmes-fonokok…

Olvasd tovább

Amerika kapitány online magyarul

Nem rég láttad te is a moziban az Amerika kapitányt és úgy érzed, hogy szeretnéd otthon is megnézni? Akkor ne várd meg amíg megjelenik DVD-n, mert az Amerika kapitány online is elérhető most már! Látogass el weboldalunkra és megtudhatod, hogy hogyan és honnan tudod letölteni! Nálunk Amerika kapitány letöltés is lehetséges, méghozzá magyar szinkronnal! Böngéssz Celeb magazinunkban és tudj meg még többet!…

Olvasd tovább