Mint azt már megszokhattuk a Science magazintól, most is egy korszakalkotó felfedezésrők számolt be. Ezúttal arról szólt a történelmi jelentőséggel bíró cikk, hogy Tibet déli részén egy őskori kanyont fedeztek fel a geológusok. Az amerikai és kínai szakemberek a lemeztektonikai mozgásokra a folyók mederfejlődéséből következtetnek. A Kaliforniai Műszaki Egyetem professzore, Pphilippe Avouac arra hívta fel a figyelmet, hogy a folyómeder geomorfológiai vizsgálata egyértelműen példázza a hegységképződés egyes szakaszait.
A kutatók a Jarlung Cangpo folyó völgyében talajmintákat gyűjtöttek, amelyek akár egy kilométeres mélységből is származnak. Az üledékese kőzetek v izsgálata során arra is fény derült, hogy az ősi kanyom közel 2,5 millió évvel ezelőtt temetődött be.
Mind a kanyon mélységét, mind a folyó völgyének geomorfológiai tulajdonságait vizsgálták, és kiderült, hogy már hárommillió évvel ezelőtt is létezett a folyó, ám akkoriban a Himalája-hegység még nem fejtett ki hatást rá. Az eurázsiai és indiai kőzetlemezek mozgása során a hegyvonulat észak felé torlódott fel, és ez a folyó életére is hatással volt. Többek között az izotópos vizsgálat volt a szakemberek segítségére az egyes kőzetek korának megállapításakor. A módszert egyébként is gyakran használják, ha kormeghatározásról van szó. A Science magazin hasábjain rendszeresen olvashatunk olyan felfedezésekről, kutatásokról, amelyek régmúlt korokat érintenek, ezzel segítve a fejlődéstörténet, a történelem és a régészeti leletek pontosabb megismerését.