Milyen lenne a hazai idegenforgalom Szép kártya nélkül?

Hazai idegenforgalom forrás: 5dent.hu
Hazai idegenforgalom
forrás: 5dent.hu

Volt nyaralni idén? Hazai vagy külföldi úticélt választott? A megkérdezettek közül sokan a hazai idegenforgalmi régiók mellett tették le voksukat idén, mégpedig nem másért, mert hazánkban a Széchenyi Pihenőkártya kínálta lehetőségeket ki lehet használni. Azok a munkavállalók, akik a Szállás, a Vendéglátás és a Szabadidő alszámlára maximum 450 ezer forintnyi összeget kapnak munkaadójuktól cafeteria elemként, akár több nyaralást is beütemezhettek az idei nyáron.

Nem véletlen, hiszen az elfogadóhelyek közé egyre több szolgáltató csatlakozik, így nem nehéz olyan szálláshelyet vagy éttermet találni, ahol a plasztikkártya megfelelő alszámlájának terhére lehetne fizetni.

A rendszer tehát már most beváltotta az egykor hozzá fűzött reményeket, ugyanis nem más volt egykoron a cél a Széchenyi Pihenőkártya bevezetésével, mint a hazai idegenforgalom fellendítése, és a lehetőség biztosítása a szálláshelyet nyújtóknak és vendéglátósoknak arra, hogy fejleszteni tudjanak a növekvő bevételeknek köszönhetően.

Mára egyértelműen elmondható, hogy a Pihenőkártya nélkül a hazai turizmus, és a területén tevékenykedők nem tartanának ott, ahol most. Az élmény-, és gyógyfürdők iránti kereslet is növekedni látszik, pláne azóta, mióta mindhárom alszámláról kifizethetjük a belépők árát. Hasonlóképp kiválóan reagál a szálláshely szolgáltatással nyújtó ágazat, ugyanis még azok a családok is megengedhetik így maguknak az akár két hetes nyaralást, pihenést is, akiknek egyébként maximum egy hosszú hétvégére futotta.