Már nem vezetéken lóg a TV távirányító

TV távirányító
TV távirányító

A technikai eszközök eléggé nagy utat tettek meg azért, hogy végül a mai formájukban jelenjenek meg. A fejlesztések sorozatán átesett TV távirányító az első éveiben még egy zsinórral volt összekötve a készülékkel. Ez, ma már számunkra szinte teljesen felfoghatatlan dolog. A gyártók muszáj volt lépést tartsanak a felhasználók igényeivel, akik egyáltalán nem akartak egy zsinóron lógó eszközt, miközben kényelmesen filmeznek.

Ettől fogva megtörtént a szakítás és megjelentek az első olyan vezérlők, amelyek már teljesen hordozhatóak voltak. A fejletlen és nagyméretű TV távirányító rendszerek ezen fajtái még csak a ki- és bekapcsolás funkcióját voltak képesek ellátni. Idővel aztán ehhez még hozzáadódott a hangszabályozás és a csatornák váltásnak lehetősége.

Teltek-múltak az évek és ma már egy TV távirányító annyi mindenre képes, hogy azt még gyakran a kezelője sem tudja pontosan. Óra, műsor, időzítő beállítása, léptetés és mindez csak töredéke azoknak a feladatoknak, amelyeket képes ellátni a távvezérlő.