Eső előtt köpönyeg

Kisvállalati tanácsadó cég

Sokan kezdenek vállalkozásba csak úgy, mindennemű előzetes gondolkozás, tervezés nélkül, ahogy esik, úgy puffan alapon. Belekezdenek valamibe, amihez értenek, csak eddig nem önállóan csinálták. Mégis belekezdenek, annak ellenére, hogy a vállalkozói létről nem sokkal több információjuk, tudásuk van annál, hogy vállalkozni kell, mi több, érdemes, mert úgy lehet pénzt keresni, nem alkalmazottként.

Ezzel szemben nem értik, hogyan lehetséges, hogy bár dolgoznak, de a vállalkozás csak viszi, nem hozza a pénzt, hónapról-hónapra csak a veszteséget termeli, míg odáig nem jut az egész, hogy sajnos le kell húzni a rolót.

Az, hogy ez ne következzen be, elkerülhető. Elkerülhető úgy, ha tisztában vagyunk azzal, hogy mennyi pénzre van szükségünk az induláshoz, mennyi pénzre havonta a kötelező, fix kiadásokra. Ezek ismeretében már sokkal könnyebb dönteni abban, hogy látunk –e reális esélyt arra, hogy tevékenységünkből tudunk-e akkora bevételre szert tenni, amiből ezeket a kiadásokat, és nyilván saját megélhetésünket is fedezni tudjuk. Emellett tudnunk kell, mik lehetnek azok az okok, akár tőlünk független dolgok is, amelyek miatt vállalkozásunk működése veszélybe kerülhet.

Ezen dolgok felmérése nem biztos, hogy mindenkinek sikerül, hiszen aki korábban alkalmazottként dolgozott, és csak a saját szakmájának gyakorlásához szükséges tudásnak van a birtokában, honnan szerzett volna vállalkozói ismereteket? Mi a teendő ilyenkor, hová fordulhat az, aki nem szeretne csak úgy fejest ugrani az ismeretlenbe?

Ha egy kicsit keresgélünk az interneten, nem nehéz találni olyan, kezdő vállalkozásokat is segítő kisvállalati tanácsadó céget, ahol lehetőség van személyes beszélgetésre, és személyre szabott tanácsadást nyújtanak.

Mi történik egy ilyen beszélgetésen? A tanácsadó a megfelelő kérdéseket feltéve, közösen gondolkozva segít eldönteni, hogy az általunk elképzelt vállalkozás vajon életképes lesz-e, és milyen rizikóval jár annak megvalósítása. Azzal talán mindenki tisztában van, ha otthagyja a biztos alkalmazotti létet, vállalkozóként kockázatot is vállalni kell, a kockázatvállalás az üzlet része.

Nem mindegy azonban, hogy ez a kockázat mekkora, az, hogy várhatóan képesek leszünk ezeket kezelni, a várható nyereség miatt érdemes vállalni azt. Félreértés ne essék, ezzel senkit nem akarunk a vállalkozástól elriasztani, épp ellenkezőleg, aki kedvet érez magában hozzá, és a lehetőségei is adottak, tegye. Nem mindegy az, hogyan teszi: esetleg fejjel a falnak rohanva, vagy átgondoltan, a lehető legtöbb váratlan eseményre is felkészülve. Ha így, akkor sokkal nagyobb az esélye, hogy rá nem lesz igaz a mondás: eső után köpönyeg.