Alzheimer-kór és a halolaj kapszula

A tiszta vizű tenger jó minőségű halakat ad
A tiszta vizű tenger jó minőségű halakat ad

Az emberi élethossz, legalábbis a jóléti társadalmakban egyre inkább kitolódik. Ez jóval nagyobb terhet ró a társadalomra, hiszen nincs arányban a fiatalok számával.

Az Alzheimer-kór elsősorban idős korban jelentkezik, és az ilyen beteg teljes felügyeletet igényel. Az új kutatások kimutattálk, hogy a halolaj kapszula, azaz a halolaj egyik fő hatóanyaga, a DHA többek között az agyműködésre is előnyösen hat és íly módon csökkenti ennek a kellemetlen betegségnek az előfordulási esélyét, illetve lassítja előrehaladását. Az Alzheimer-kór, azaz az időskori elbutulás egyre tömegesebben jelentkezik, gyakran már ötven-hatvan éves korban. Mivel a betegség pontos okát nem ismerik és meggyógyítani sem tudják, így nem árt kipróbálni azokat a készítményeket, amelyek javulást hozhatnak. A halolaj kapszula az agyműködés mellett az érrendszerre és a szívre is jó hatással van. Tehát többszörös oka van a halolaj kapszula fogyasztásának. Mivel hazánkban a mélytengeri halak fogyasztása nem általános, hiszen a halakból lehetne természetes úton bevinni, így marad a kapszula.