Ötvenegyedik alkalommal választották ki a szakemberek az év autóját, de eddig még sosem okozott ekkora fejtörést a döntés. A jelöltek között ott sorakoztak: a BMW i3-as villamos ütemű csodája, a Citroen C4 Picasso, a Mazda 3-as, a Skoda Octavia, a Tesla Model S, a Mercedes Benz S és a Peugeot 308-as is. A verseny nagyon szoros volt, hiszen mindenik egy „csodajárgány”, akad közöttük családi autó, de igazi luxus kategóriás jármű is. Huszonkét ország képviselői szavaztak, szám szerint 58 szakember foglalt helyet a zsűriben és nagyon alaposan szemügyre vették a felsorakoztatott modelleket.
A 2014-es év autója a Peugeot 308-as lett 307 bezsebelt ponttal, ezzel megelőzve a 216 pontot gyűjtő BMW i3-as modellt. A döntést tulajdonképpen az nehezítette meg főképpen, hogy nem azonos kategóriába tartozó gépjárműveket kellett a szakembereknek összehasonlítani, ami nem egyszerű feladat. Az Autó Magazin és a Vezess hírportál szerkesztője Gajdán Miklós is a zsűriben foglalt helyet, már tizenegyedik alkalommal szavazhatott az év autójára.
Az elsők között helyet foglaló autók mindegyike kiváló és egyedülálló, például a második helyen végzett BMW i3 elektromos meghajtású autó egy száguldó kis csoda, amelynek a gyorsulása megelőzi a többiekét, emellett hatalmas előrelépés, hogy karosszériája szénszálas műanyagból készült, amely ma még egyedülálló a sorozatgyártásban.
A győztes, Peugeot 308 rendkívül jó ár/érték arányt képvisel, továbbá Euro 6-os takarékos motorja, tágas utas- és csomagtere győzte meg a zsűri tagjait és repítette az első helyre.