Úton, útfélen azt halljuk, hogy az alkoholfogyasztás tönkreteszi az egészségünket, és most a BMC Medicine szakfolyóiratban azzal kell szembesüljünk, hogy a mérsékelt fogyasztása csökkentheti a depresszió kialakulását. Természetesen mindez nem azt jelenti, hogy vedelnünk kell minden nap ahhoz, hogy jó kedvünk legyen, hanem néha az egészségünknek is jót tesz, ha hetente egy-két pohár bort elfogyasztunk.
Nem kell több diplomával rendelkező szakemberekhez fordulni, elegendő csak nagymamáinkat meghallgatni, akik szintén azt vallották, hogy néha egy kupica pálinka vagy bor kiváló orvosság lehet. Korábban azt tanulmányozták, hogy az alkoholfogyasztás és a depresszió kialakulása szoros összefüggésben annak, mindez ennek ellentmond. Természetesen a mostani felmérésben nem vettek részt olyan emberek, akiknek már volt depressziója vagy alkoholproblémákkal küzdöttek. A szakemberek kimutatták, hogy a kevés, vagy mérsékelt alkoholfogyasztás – átlagosan napi 5-15 gramm alkohol fogyasztása – a depresszió kialakulásának alacsonyabb kockázatát eredményezi, mint az ivászattól való teljes tartózkodás. Egy finom ebéd után elfogyasztott kis pohár bor igazi felüdülést jelent, és ha mindez az egészségünkre is jótékony hatással van, akkor semmiképpen nem szabad kihagyni.
Bár nem tudni a pontos okait annak, miért lehet előnyös az agy számára a mérsékelt alkoholfogyasztás, Martinez-Gonzalez hangoztatta, hogy a szőlőben lévő összetevők segíthetnek megvédeni az agyat a depressziót előidéző gyulladásos folyamatoktól. Izgalmas felfedezések, amelyek talán más világításba helyezik az alkoholhoz fűződő viszonyunkat.