A hangyák megérzik a földrengést!

Hangyák
Hangyák

Egyre többször tapasztalhattuk, hogy a parányi állatok hatalmas intelligenciával rendelkeznek és olyan természeti jelenségeket képesek megérezni, amelyekre mi, emberek sosem leszünk alkalmasak. Gabriele Berberich, a Duisburg-Esseni Egyetem kutatója csapatával három éven át tanulmányozta az erdei vöröshangyák viselkedését Németországban. Az eredmény nagyon érdekes, hiszen arra jutottak, hogy az apró rovarok előszeretettel alakítják ki élőhelyüket a vetődések, repedések mentén, ahol gyakoriak a tektonikus mozgások, földrengések. A vizsgálati időszakban – 2009 és 2012 között – tíz 2,0-3,2 erősségű rengést észleltek az országban. Ennek megfelelően hangyák viselkedése csak a Richter-skála szerint 2,0-es fokozatúnál nagyobb földmozgásoknál változott meg. Minden nap ugyanúgy szorgoskodtak a kis állatok, majd éjszakára visszatértek a bolyba pihenni, azonban a rengéseket megelőző éjszaka szokatlanul nyugtalanok, éberek voltak, előjöttek és a boly előtt gyülekeztek és a megszokott tevékenységükhöz, csak a rengést követő nap tértek vissza. Még nem kaptak válaszokat a tudósok, hogy miért is van ez így, egyes feltételezések szerint érzékelhetik a szorgos rovarok a földből kiszivárgó gázok változását, vagy a mágneses mező helyi eltolódását. Természetesen mindezt még nem tudhatjuk, de az efféle kutatásokból is kiderül, hogy érdemes a minket körülvevő világot figyelni és tanulni a sokszor jelentéktelennek vélt állatoktól, körülöttünk lévő természeti csodáktól.