Minden évben időt kell szakítanunk arra, hogy saját magunkkal is foglalkozzunk. Egy kedvező szolgáltatásnak köszönhetően mindez meg is valósulhat. A Harkány Hotel Ametiszt minden korosztály számára alkalmas pihenőhely, így lehetőség adódik arra, hogy az egész család együtt pihenhessen. Kiváló programok állnak a vendégek rendelkezésére, amelyek minden körülmény között biztosítják az aktív pihenést. A hotel elhelyezkedésének köszönhetően a látogatók egy csendes helyen élvezhetik a szabadidejüket. Az intézmény közelében fellelhető gyógyfürdő kiegészíti a hotel szolgáltatásait, és a gyógyvizes medencék mellett, itt a wellness is megtalálható. Kétségtelen tény, hogy országunk minden tájáról érkeznek ide látogatók, hiszen ez a város nagy népszerűségnek örvend. A környéken számos más ismert várost is megtekinthetünk, melyek ugyancsak érdekes látnivalókat tartogatnak számunkra. A Harkány hotel kiváló helyen helyezkedik el, így a dél-dunántúli térség minden városának nevezetessége könnyen megközelíthető.