Több ezer éves állat tetemekre bukkantak

Állattetemek régi korokból
Állattetemek régi korokból

A napokban veszi kezdetét az a feltárás, melynek célja az észak-amerikai wyomingi barlang, ahol valószínűleg több tízezer, már kihalt állat tetemére fognak bukkanni a kutatók. A feltevések szerint több tízezer évvel ezelőtt a 36 méter széles, és 25 méter mély üreget eltakarhatták a növények, így az arratévedő állatok nem észlelték a veszélyt, és százával potyoghattak bele a hatalmas lyukba. Az itt megtalálható fosszíliák akár 100 ezer évesek is lehetnek, és köztük mamuto, amerikai oroszlánok, gepárdok éppen úgy megtalálhatóak, mint rövidfejű medvék.


A kutatás már kezdetét vette, ugyanis két héten keresztül vizsgálódtak a szakemberek a Bighorn-hegységnél található barlang 4 méteres szájának közelében, ahol köteleken ereszkedtek a mélybe, és mintákat gyűjtöttek.

A körülbelül 5 fok közeli hőmérséklet kiválóan alkalmas volt arra, hogy a leletek jó állapotban megmaradjnak, s segítségükkel fény derülhessen olyan kérdésekre is, hogy vajon miért haltak ki ezek az állatfajok. A feltevések szerint ugyanis a klímaváltozás éppen úgy szerepet játszhatott kihalásukban, mint a túlvadászat. A feltárás után valószínűleg arról is pontosabb információink lesznek, hogy ezek az emlősök milyen táplálékokat fogyasztottak, valamint genetikai állományuk miként alakult, változott.


Bár a barlangot már 1970-ben felfedezték, de csak most jött el annak pontos feltárásának ideje. Egy 12 fős nemzetközi kutatócsapat tevékenykedik majd a helyszínen, mégpedig Julie Meachen vezetésével, aki a Des Moines-i Egyetem paleontológusaként szerzett már jelentős érdemeket.