Csak adó 1 százalék az egészséges közösségért

adó 1 százalékAki Magyarországon dolgozik és adót fizet, annak lehetősége van tenni a közösségéért. Az adó 1 százalék nagyságrendjével tudja támogatni azt a civil szervezetet, alapítványt vagy egyesületet, amelyet szimpatikusnak tart. Tájékozódjon még az adóbevallása megírása előtt, hogy melyik az a szervezet, amelyik Ön szerint a leginkább megérdemli, rászorul erre az összegre. Ezzel az aprócskának tűnő egy százalékkal nagyon sokat tehet a jelen társadalomért. Ugyanis a „sok kicsi sokra megy”ebben az esetben fokozottan érvényes.

Szép összegekkel tudnak gazdálkodni egyes alapítványok, amelyek például a daganatos betegségekben szenvedőket vagy azok családját segítik. A Daganatos.hu alapítvány már 2005 óta harcol a rákbetegekért azáltal, hogy a befolyó összegeket a betegség feltárására, a beteg gyermekek költségeinek kiegészítésére és életkörülményeik javítására használja fel. Az adó 1 százalék, amit felajánlhat, de ezekből is milliók gyűltek össze, amelyek jelentős változás hozhattak meg a kis betegek életében.